www.puskasimre.com
A Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítvány létrejöttét
dr. Puskás Imre kezdeményezte
A Tolna Megyei Önkormányzat élére állt a kisiskolák ügyének. Tavaly októberben országos találkozóra hívta a polgármestereket, oktatási és tudományos szakembereket, ahol résztvevők közös nyilatkozatban tettek hitet a falvak és a kisiskolák életben maradásáért. A konkrét indítványokban testet öltő kezdeményezés nem járt sikerrel a Parlamentben. A találkozón jelentette be dr. Puskás Imre a Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítvány létrehozását, amelyben 22 település polgármestere vett részt a megyéből.
Az alapítvány alakuló ülésén Fusz György kuratóriumi elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett és a családokat súlyosan érintő megszorító intézkedések nem ösztönöznek gyermekvállalásra, amely tovább rontja a kisiskolák kilátásait. A felsőoktatásban már évek óta tapasztalható a pedagógusképzés iránti érdeklődés csökkenése, aminek oka a szakma korábbi presztízsének elvesztése, amihez hozzátartozik az alacsony bérezés, illetve a társadalmi megbecsülés hiánya. Az alapítvány célja az elégtelen központi finanszírozás miatt nehéz helyzetbe került Tolna megyei óvodák és kisiskolák fennmaradásának támogatása, ami hozzájárul a kisközösségi magatartási minták és értékrend megőrzéséhez. Ehhez a Tolna Megyei Önkormányzat 10 millió Ft-ot különített el idei évi költségvetésében. Anyagi támogatást azonban minden olyan önkormányzattól, vállalkozástól, magánszemélytől szívesen fogadnak, akik számára fontosak ezek a kisközösségek, amik a vidék megtartóerejének számítanak.
-rege-
A Tolna Megyei Kisiskolákért Alapítvány kuratóriuma:
A kuratórium elnöke: Fusz György, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karának főigazgatója
Kuratóriumi tagok: Garay Jánosné, a mórágyi általános iskola igazgatója, Ónodi Szabolcs, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatója, Tímár László a Tolna Megyei Közgyűlés volt alelnöke, Vida Lajos, a Szent László Térségi Integrált Szakképző Központ főigazgatója
Az alapítvány titkára: Bacs József, a megyei önkormányzati hivatal oktatási referense
Az alapítvány számlaszáma: 10404601-50505256-53521015
--------------------
Tolna megye 109 településéből
40 helyen már nincs általános iskolai oktatás,
20 helyen csak 1-4. évfolyam működik.
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
www.mconet.biz




