
www.puskasimre.com

- Az ország helyzete, a gazdasági és szociális válság mélyreható változásokat igényel. Ezzel szemben látszatintézkedésekbe és politikai praktikákba bonyolódik a jelenlegi hatalom, a szocialista kormány. Valójában mással sem foglalkoznak, minthogy a hatalmukat ideig-óráig átmentsék. Tartalmi változásokat már csak azért sem várhatunk tőlük, mert a bizalom éppúgy elfogyott irántuk, mint az a többség, aminek birtokában érdemi munkát végezhetnének a törvényhozásban.

Dr. Puskás Imre, a Tolna megyei Közgyűlés elnöke szerint mélyreható változásokra van szükség
- Mi lehet a megoldás?
- A társadalom nyilvánítson véleményt. Előrehozott, szabad választások biztosítsák a következő kormányzat legitimitását.
- Tolna megyét hogyan érinti a kormányzóképtelenség és a világméretű gazdasági, pénzügyi válság együttes hatása?
- Évek óta drámai módon, látványosan csökkennek az erőforrásaink. Tolna megyéből, mely évente 16 - 18 milliárd forintból gazdálkodik, 2002 és 2007 között, öt esztendő alatt, több mint egy milliárd forintot vontak ki. Csökkentek a normatív, az szja és az illetékbevételek egyaránt. Ekkora összeget képtelenség kigazdálkodni. Sajnos a tendencia azóta is folytatódik, a kormányerők kizárólag megszorításokban képesek gondolkodni.
- Mit tesz a megye, hogy enyhítsen a rendkívüli nehézségeken?
- Kiterjedt válságkezelő programunk révén minden eszközt igénybe veszünk, hogy megvédjük a Tolna megyei emberek érdekeit. Már-már a végletekig korlátoztuk a működési kiadásainkat. Intézményeinket megőrizzük, nem zárunk be egyet sem a pénzhiány miatt, de több területen, elsősorban a szakképzésben és a szociális ellátásban integráljuk az erőforrásainkat. Az összevonás jogi, pénzügyi és szakmai integrációt jelent. Emellett ahol lehet, igyekszünk növelni a bevételeinket. Ennek jegyében tavaly kötvényt bocsátottunk ki, hogy a megyefejlesztési pályázatokon elindulhassunk, biztosítsuk a szükséges önrészt.
A Dr. Puskás Imre vezette önkormányzat az 1000 éves megye ünneplésére készül
- A megyerendszer idén ünnepli ezer éves fennállását, ezzel is igazolva, hogy a magyar közigazgatás alapintézményeként kiállta az idők próbáját. Lehet-e jó szívvel ünnepelni ennyi gond közepette?
- Lehet és kell, mert ez is alkalom arra, hogy kimondjuk: a megyékre, mint identitásunk fontos intézményeire szükség van. Tolna megyét 1009. augusztus 23-án említi először egy fennmaradt, hiteles oklevél, ekkorra tesszük az ezredik évfordulót, amit meg fogunk ünnepelni illő tisztelettel. Az összetartozást, kötődésünket, a megye megtartó erejének fontosságát példázza ez az ünnep.
Tolna megye online - Gazsó L. Ferenc
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
www.mconet.biz




