Hírek - Dr. Puskás Imre

Anyagi és erkölcsi megbecsülés az egészségügynek

Anyagi és erkölcsi megbecsülés az egészségügynek
Puskás Imre, a Fidesz szóvivője a november elsejei béremeléssel kapcsolatban kijelentette: a polgári kormány anyagi és erkölcsi megbecsülést adott az egészségügyben dolgozóknak.
A Fidesz szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásának az egészségügy volt az egyik legnagyobb kárvallottja.  Az egészségügyben végrehajtott - az elmúlt években 400 milliárd forinttal finanszírozott, a következő években is folytatni kívánt - szakorvosi és ápolói béremelés célja és eredménye a kormány tevékenységének, a gazdasági növekedés és a pénzügyi stabilitás pedig lehetőséget teremtett a korábbi kormányzat által kivont forrás visszapótlására - emelte ki.


Anyagi és erkölcsi megbecsülés az egészségügynek
A november elsejei béremelés része kormány anyagi és erkölcsi megbecsülésének


Ezzel szemben a szocialisták kormányzása idején "tartós rombolás zajlott", a cél pedig az volt, hogy az egészségügy gyengítésével a fizetős szolgáltatásokhoz, a magánellátásba tereljék a betegeket - húzta alá Puskás Imre. Példaként hozta, hogy míg a szocialista kormányok 600 milliárd forintot vontak ki a szférából, a Fidesz vezette kormányzat az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított bővítésre, fejlesztésre, a jövő évi költségvetés pedig 542 milliárddal többet ad erre a területre, mint a szocialisták kormányzása idején elfogadott utolsó, 2010-es büdzsé.A következő évek fejlesztéseinek legjelentősebb elemeként Budapest "soha nem látott mértékű" kórházfejlesztési programját említette, amelyre a következő nyolc esztendőben 700 milliárd forintot fordítanak majd - fogalmazott a Fidesz szóvivője.


fidesz.hu


Page generated in 737,4 miliseconds.