
www.puskasimre.com

A költségvetéshez kapcsolódóan létszámcsökkentés elrendeléséről is döntés született, amely megyei szinten összesen 50,75 megszűnő állást jelent 2009-ben, de ebből 32 betöltetlen. A leépítéseknél az intézményvezetők kötelesek megvizsgálni, hogy az érintett dolgozók bekapcsolódhatnak-e a prémiumévek programra.
A vagyonrendelet módosításával a megyei önkormányzat ingyenesen átadta a szekszárdi kórház területén lévő Szent János és Pál kápolna tulajdonjogát a katolikus egyháznak, amely helyi összefogással újra megnyílhat a hívek előtt.
A közgyűlés 2010-ig szóló megbízatással létrehozta a Tolna Megyei Idősügyi Tanácsot, amelybe a történelmi egyházak, a nyugdíjas érdekképviseleti szervezetek, a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, a megyei közgyűlés és a nyugdíjbiztosítási igazgatóság delegált egy-egy tagot. Fő feladata az idősekkel foglalkozó szervezetek, az intézmények, az egyházak és az önkormányzatok közötti koordináció lesz. Az örökösödési illetékekből a helyi önkormányzatok számára biztosított bevételkiesés miatt egy felterjesztésről is döntöttek a képviselők, amelyet a pénzügyminiszterhez címeztek, kérve a kieső támogatások pótlását.
Az Ifjúsági és Sport Bizottságban viselt tagságáról januárban összeférhetetlenség miatt lemondó dr. Hanol János helyére a közgyűlés dr. Deák Tímeát választotta. A Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány megbízást kapott az önkormányzattól egy komplex megyei ifjúsági helyzetelemzés és az arra épülő ifjúsági koncepció elkészítésére, amit ősszel tárgyal majd a közgyűlés.
Emellett a képviselők beszámolókat hallgattak meg a Europe Direct Tolna Megyei Információs Pont és a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Koordinációs Tanács működéséről.
Réger Balázs
A közgyűlés előtt véradás zajlott a vármegyeházán. A szekszárdi véradóállomás munkatársai 22 képviselőtől vettek vért. Dr. Puskás Imre elnök azért tartotta fontosnak ezt az eseményt, mert ezzel is demonstrálják, hogy szükség van az emberek önzetlen segítségére mások életének megmentése érdekében. Örömmel nyugtázta, hogy több képviselő itt adott először vért, ezzel is kedvet hozva az ilyen karitatív akciókhoz. A képviselők a véradásért kapott vásárlási utalványokat a Máltai Szeretetszolgálat részére ajánlották fel.
Forrás: www.tolnamegye.hu- Szekszárd Online
Szóljon hozzá: Szekszárd- A válságban is fejleszt a megye
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
www.mconet.biz



