Hírek - Dr. Puskás Imre

A választások tétje a jó gazdasági eredmény

A választások tétje a jó gazdasági eredmény
Puskás Imre hangsúlyozta, hogy a jövő évi választás egyik tétje, hogy sikerül-e megőrizni a foglalkoztatás és a jövedelmek emelkedését.
A kormánypárti politikus közölte, a statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a bruttó bérek egy év alatt 12,8 százalékkal emelkedtek, az átlagkereset vásárlóereje pedig 10,4 százalékkal nőtt. Ennek kapcsán emlékeztetett: ez nem volt mindig így, 2010 előtt, a baloldali kormányok idején szánalmas bérek mellett kellett munkát vállalni, és egyre kevesebb volt a munkalehetőség, ami miatt a családok nagy része létbizonytalanságban élt. 

Eközben a Gyurcsány- és a többi baloldali kormány alatt duplájára nőtt az államadósság és a munkanélküliség, a költségvetés pedig csőd közeli állapotba került, amelyet csak úgy tudtak elkerülni, hogy Brüsszelbe és az IMF-hez futottak hitelért - idézte fel. Mint mondta: az ország ekkor elveszítette gazdasági önrendelkezését. A hitelfelvételek ára a folyamatos megszorítás, az adóemelés volt - tette hozzá a szóvivő. 

Az ország azonban 2010 után visszanyerte gazdasági önállóságát, a költségvetése stabillá vált. Nyolc éve folyamatosan csökken az államadósság, és az ország kikerült azon deficiteljárás alól is, amely a szocialista kormányok idején indult a korrupció és a felelőtlen gazdálkodás eredményeként - hangsúlyozta Puskás Imre, megjgyezve: az ország azon hiteleit is visszafizette, amelyeket a baloldali kormányok vettek fel. 

A lépések eredményeként 736 ezerrel több munkahely van Magyarországon, mint 2010-ben - mutatott rá, kiemelve, hogy a GDP-nk növekedése pedig folyamatosan meghaladja az uniós átlagot. A bérek csaknem öt éve emelkednek - húzta alá. Ezzel összefüggésben kitért rá, hogy a gazdasági teljesítmény feltétele a multik, a globális elit bevonása a közteherviselésbe. Puskás Imre összegzésében: a 2018-as választás tétje az is, hogy sikerül-e megőrizni ezen gazdasági eredményeket, vagy visszatérnek a hatalomba azok, akik egyszer már a csőd szélére juttatták az országot.

fidesz.hu

Page generated in 1597,3 miliseconds.